A német Cullmann táskák közös jellemzője az átgondolt tervezés mellett a kiváló, strapabíró alapanyagok használata és a magas színvonalú kivitelezés.
Az egyes táskacsaládok tervezésénél gyakran egy-egy tulajdonság kiemelt figyelmet kap, e fő motívum mellett nyújtanak minden másban is kitűnő teljesítményt nap, mint nap.
Az Amsterdam táskák egyedisége az orvosi táska jellegű felsőrész, mely a táska teljes szélességére nyitható.
Kellemes tulajdonsága, hogy ebben a pozícióban is marad, így a felszereléshez könnyedén hozzá lehet férni.
Zárt állapotában is hasznos, mert a keményített, így terhelhető. Az állványrögzítő hevedereket is itt találhatjuk meg.
Kívül nagy méretű zsebek, belül puha, átrendezhető elválasztók várják a fotós felszerelését.
A teljes belső rész egyben kivehető, így akár egy mozdulattal áttehetjük azt egy nagyobb bőröndbe, és/vagy használhatjuk az Amsterdam táskát nem fotós célra.
Természetesen kisebb zsebeket alakítottak ki memóriakártyáknak, tollnak, akkumulátornak, illetve mobiltelefonnak is.
A puha párnázatú vállpánt a táskán átlós irányban van rögzítve, ami ergonomikusabb a hagyományos megoldásoknál.
További kedves figyelmesség, hogy a táska fülei a beépített, kis mágneseknek köszönhetően használaton kívül is egymás mellett maradnak, nem kell azokat minden kézbe vételkor keresgélni.
Kofferkocsin való szállításhoz a táska hátulján széles pántot találunk.
Mikor kaphatom meg a terméket?
A Mikrosat raktárban található termékeket, azonnal átveheted Vezér utcai üzletünkben vagy ha 14:00-ig leadod a rendelésed, akkor következő munkanap kiszállítja a futár. (kivéve papírhátterek)
Külső raktárból rendelt termékek esetén értesítünk emailben.