2013. január
Új termékek
A 2013-as évtõl ismét új termékekkel bõvült palettánk, ezek közül kiemelhetõ a Yongnuo termékek (rendszervakuk, rádióskioldók) és a Pixel kinálatából a markolatok
2012. október 13-14.
Photoexpo
Elsõ alkalommal került megrendezésre a Photoexpo névre keresztelt rendezvény ahol a hazai fotósok ismerkedhettek az újdonságokkal. Több mûteremben volt lehetõség stúdiófotózásokra, melyek mikrosat felszerelésekkel voltak berendezve.
2012. szeptember 19.
Mikrosat a Photokinán
Egyetlen magyar kiállítóként vettünk részt az idei Photokina rendezvényen Kölnben. A fotózás szerelmeseinek tartott talán a világ legnagyobb kiállításán idén is hatalmas érdeklõdés övezte.
2012. június 26.
Elköltöztünk
Sokkal tágasabb, szebb modernebb helyre költözött üzletünk. Mostantól a Vezér utca 106-108 címen várunk minden kedves érdeklõdõt.
2012. június 24.
Pixinfo fotosfesztivál
A Pixinfo idén elsõ alkalommal rendezte meg fotós találkozóját melynek a kopaszi gát adott helyszínt. A több helyszínen folyó fotózásokon Mikrosat felszereléseket használhattak a résztvevõk.
2012. május 13.
Fotohajó 2012
Idén is megrendezésre került a Fotóhajó rendezvény, ahol a világítástechnikai felszereléseket ismét a Mikrosat biztosította. A jó hangulatban telt hajókázásközben több helyszínen folyt a fotózás.
2011. május 23.
Priolite
A Mikrosat Kft. május 21-én mutatta be Debrecenben új prémium kategóriás stúdióvakuját, a Priolite MB 500-at.
Az 500 Ws-os vaku igazán innovatív megoldásokat tartalmaz, melyek között a beépített akkumulátort, a LED-es beállítófényt és az Omega formájú vakucsövet kell megemlítenünk. A beépített Li-ion akkumulátor 125 Ws-os villanási teljesítményen 1600, míg teljes teljesítményen 400 villanásra elegendõ energiát tárol, így kültéren drága inverterek nélkül is könnyedén dolgozhat a fotós.
Az energiahatékonyság növeléséért a hagyományos halogén beállítóizzó helyett az MB 500-ban LED-es fényforrást használnak, amely jelentõsen kisebb energiafelvétellel rendelkezik, ugyanakkor színhõmérséklete a teljesítményétõl kevésbé függ. A beállítófény nagyjából 100W-os hagyományos izzó fényerõsségének felel meg (vagy 70W-os halogénizzóénak). További érdekesség, hogy a LED-eket nem csak modellfényként, de fõfényt adó villanóként is használhatjuk, illetve arra is van lehetõség, hogy a vaku villanását követõen a LED adjon további megvilágítást.
Az egyszerûbb vakuk U alakú villanócsövével szemben a Priolite MB 500-at Omega formájú villanócsõvel szerelték, amely egyenletesebb fényeloszlást ígér.
A Bowens és Hensel fényterelõket fogadó vakuk dupla szettben, két állvánnyal, egy szoftboxszal és egy ernyõvel, valamint egy távirányítóval, rádiós kioldóval és hordtáskával bruttó 614.800 Ft-ért kapható a Mikrosatnál. A vakukra 2 év garanciát vállal a gyártó (mely a villanócsõre nem vonatkozik).
2011. március 19.
Bérelhetõ körvakuk
Bérelhetõ 1000Ws-os akkumlátoros körvaku és 2400Ws-os generátoros körvaku érkezett. A generátorhoz három fej is tartozik (1db 2400Ws, 2db 1200Ws), így ezekkel is bérelhetõ.
Bérlés a webáruházban: LINK
2011. március 4.
Boom vakuk raktárról
A Digital R vakucsalád két tagja, a Digital 12R (1200Ws) és Digital 7R (700Ws) elérhetõ szeparált rendszerként is (Boom rendszer). Elõnye, hogy a fej súlya csekély, emiatt a távolra kinyújtott boom karon egy nagyobb fényterelõvel is megbízhatóbban áll, mint fejgenerátoros társaik.
Boom vakuk a webáruházban: LINK
2011. január 27.
Professzionális softboxok gyûrûvel
Professzionális softboxaink ára ezentúl a gyûrût is tartalmazza, így lényegesen kedvezõbben vásárolhatók meg!
Softboxok a webáruházba: LINK
2011. január 20.
A Digital és Digital R vakucsalád kedvezõbb áron
A Digital és Digital R vakucsalád elérhetõ a rádióvevõ egység nélkül is. Természetesen a rádiókioldás és a távvezérlés kivételével az összes funkció használható így is, a késõbbiek során viszont igény szerint bõvíthetõ a rádiókioldáshoz és távvezérléshez szükséges eszközökkel.
A Digital R vakucsalád kiemelkedõ tulajdonságai:
- széles teljesítményátfogás (1/1 - 1/128)
- gyors villanási idõ (1/2200 - 1/1300)
- villámgyors újratöltési idõ (1200Ws -> 1 sec)
- kényelmes, gyors kezelhetõség
- videózásra is alkalmas (max. 1000W halogén izzó, halk hûtés)
- masszív fém ház
- pyrex védõbúra
- Bowens fényterelõ csatlakozás
- 5 év teljeskörû garancia
Opcionális:
- 2,4 GHz-es rádiókioldó
- távvezérlés
- PC vezérlés
Digital 5R a webáruházban: LINK
Digital 7R a webáruházban: LINK
Digital 12R a webáruházban: LINK
2011. január 20.
Új Basic egyvakus összeállítások
Négy új elõre összeállított vakuszett került a kínálatunkba. Mindegyik tartalmaz egy nagy állványt egy 320Ws teljesítményû stúdióvakut és egy fényterelõt. A stúdióvakukra természetesen a Basic kategóriához tartozó 3 év teljeskörû garancia jár.
Az összeállítások a következõk:
Basic Single ernyõ kit (választható reflex ernyõvel): LINK
Basic Single Softbox kit: LINK
Basic Single Octobox kit I. : LINK
Basic Single Octobox kit II. : LINK
2011. január 19.
Új állandófényû lámpaszett
Kétszer 1000W teljesítményû lámpaszettet állítuttunk össze a folyamatos fény szerelmeseinek. A két lámpa teljesítménye szabályozható. A lámpák Bowens bajonettesek. A szett egy kis táskában foglal helyet ezért könnyen szállítható vagy tárolható.
A szett tartalma:
2 db Basic Quartz Light
2 db Professzionális medium vakuállvány
2 db ernyõreflektor
2 db fehér reflex ernyõ
2 db 1000W izzó
1 db hordtáska
A lámpaszett a webáruházban: LINK
2011. január 14.
Godox távkioldó plusz vevõegység
Plusz vevõegységek érkeztek Godox típusú rádióskioldókhoz. Bármely Godox kioldóval kompatibilis (C1, C3, N1, N2, N3, S1). Így akár több rendszervaku kioldása is lehetõvé válik egy adó segítségével, vagy olyan helyen ahol a stódióvakuk szenzora nem tud megbizhatóan mûködni (szabadban direkt napsütésnél) nagy segítséget tehet.
2010. december 2.
Capture One 6
Két napot töltöttünk el Dániában a Phase One székházában ahol elsõ nap a LEAF hátfalakról kaptunk továbbképzést, míg második nap, az aznap bejelentett Capture One 6 újdonságaival ismerkedhettünk meg.
2010. november 24.
Új könyvek
Öt új könyv került be a kínálatunkba, természetesen ugyanúgy mint a többi könyvünk akciós áron vannak.
- A digitális fotózás mûhelytitkai kezdõknek ÚJ! - 2011. + CD
- Digitális fotózás Tükörreflexes fényképezõgéppel
- Makrofotózás és teleobjektíves fényképezés - 2010.
- Tájak, városok digitális fényképezõgéppel
- Kedves fototémáink - Gyerekek és házikedvencek
A könyvek a webáruházban: LINK
2010. november 11.
Hypergyors stúdióvaku
A BASIC sorozat hamarosan új taggal bõvül mely gyors feltöltéssel és hypergyors villanási idõvel rendelkezik. Továbbá speciális fotókhoz stroboszkóp módban is használható választható villanásszámmal és villanások közötti idõvel. A leggyorsabb villanási idõ 1/10000 sec. A készülék beépített rádióvevõvel is rendelkezik.
Basic Hyper D400R stúdióvaku a webáruházban: LINK
2010. november 10.
Új inverteres áramforrás érkezett!
LEADPOWER LP750 névre halgat az új nagyobb teljesítményû, kisebb méretû és lényegesen csekélyebb súlyú inverter (hasonló típusokat figyelembe véve). Akár 3000Ws-ig terhelhetõ stúdióvakukkal és max. 800W -ig folyamatos fényû lámpával.
Három kimeneti csatlakozóval van ellátva így nem szükséges elosztót sem használni több vaku esetén!
A gyors újratöltésû készülékkekkel is jól megbírkózik, így a Digital 12R stúdióvakuval is használható.
Bõvebb infó és képek a webáruházban: LINK
2010. november 8.
Megérkezett a MAMIYA DM28 rendszer és a 80mm-es központizáras objektív!
Üzletünkben megtekinthetõ és kipróbálható a Mamiya DF váz a hozzá tartozó DM28 hátfal és az új 80mm-es központizáras objektív! Az objektívben elhelyezett zárnak köszönhetõen a fényképezõgép akár 1/1600 sec záridõvel is képes a stúdióvakukkal szinkronizálni.
A 44x33 mm-es szenzor 28 millió képpontal rendelkezik és maximálisan 6144x4622 pixel méretû kép készíthetõ vele mindez 16 bites színmélység mellett!
A hátfal érzékenysége ISO50 és ISO800 közötti tartományba álítható be. Ekkora felbontás mellett, kifejezetten gyorsnak számító, 1kép/mp sorozatfelvételi sebességre képes.
A fotós munkáját egy 6x7cm-es érintõképernyõ segíti.
DM28 rendszer a webshopban: LINK
2010. november 8.
Megérkezett a PIXEL Nikon i-TTL és a PIXEL Canon e-TTL rádiókioldója!
Megérkeztek a PIXEL TTL kompatibilis rádiókioldói. A rendszernek köszönhetõen a rendszervakut a váztól eltávolítva minden funkció ugyanúgy elérhetõ.
PIXEL NIKON i-TTL kioldó: LINK
PIXEL CANON e-TTL kioldó: LINK
2010. november 5.
Megújult a Mikrosat MINI 4 stúdióvaku!
A Mikrosat MINI 4 stúdióvaku is kiegészült a nagytestvéreinél is használt "SWING" rádióvevõ modullal. A rendszernek köszönhetõen a rádiókioldás 110m-es hatótávolság és 1/250 szinkronidõvel is biztonságban történik a 2.4GHz-es tartományban mûködõ egységgel.
A vevõegység ugyanaz a típus ami csatlakoztatható a DIGITAL 4, DIGITAL 6 és DIGITAL R vakucsalád készülékeihez. (Digital R család esetében a rádiótávvezérlés ezzel a modullal nem mûködik.) Így stúdió kiépítése során nem kell a vakuk SLAVE módjára hagyatkozni, minden stúdióvaku a fényképezõgépen lévõ jeladótól közvetlenül kap jelet.
MIKROSAT MINI 4 stúdióvaku a webáruházban: LINK
2010. október 6.
Átalakulóban a világítástechnika?
Nemrég egy hetet töltöttünk el Kölnben, hogy résztvehessünk a Photokina idei évi kiállításán. A fényképezõgép és kiegészítõ gyártóknak illetve a fotózás szerelmeseinek tartott rendezvényre a világ minden tájáról érkeztek az érdeklõdõk.
Hatalmas csarnokok, diszes standok hömpölygõ embertömeg amerre csak a szem ellát.
A fényképezõgép gyártók egy része a 3D élményre alapozott, ezért rengeteg kiállítónál fellelhetõek voltak a vizuális technika 3D vívmányai. Õszintén szólva van még hova fejlõdni a dolognak. Természetesen kipróbálhatóak voltak a fényképezõgépek és objektívek is, néhól látványos showmûsor keretében.
De mi a helyzet a világítástechnikában?
Egyértelmû jövõkép a LED-es világítással kapcsolatban mutatkozott. Ennek minden formája megnyilvánult a kiállításon. Folyamatosfényû lámpákban, a stúdióvakuk beállítóizzói helyén de egyik beszállítónknál már az elsõ LED-es stúdióvakú prototípusát is kipróbálhattuk. Nem véletlen ez az irányvonal. A gyártás lényegesen olcsóbb, nincsenek méregdrága villanócsövek és kondenzátorok, sokkal kisebb a készülék helyigénye, csekélyebb tápellátást igényel emiatt könnyebb megoldani a mobilitást is. Mindezen felül a hagyományos villanócsöves megoldáshoz képest nagyságrendekkel gyorsabb villanási idõ érhetõ el amely a felhasználó álltal tetszés szerint beállítható ugyanugy mint a színhõmérséklet is. Az elsõ forgalomba kerülõ darabok a jövõ év elejére várhatóak. A másik irányvonal a hagyományos stúdióvakuk átalakulásban mutatkozik. Ez esetben is megpróbálnak a gyorsabb villanási idõre törekedni és emellett a feltöltési idõ lényeges rövidülésére. Így jelentek meg olyan készülékek melyek stroboszkóp módban is használhatók.
A különbözõ gyártók által készített termékek minõsége között is jelentõs különbségek vannak, ez is jól megfigyelhetõ volt a kiállításon. Rengeteg a gyenge minõségû kinai termék, viszont meglepõ volt látni, hogy bizonyos kina termékek kifejezetten jónak tûntek. A koreai termékek, az ismert "nagy" cégek minõségével vetekednek, ez talán abból is érzõdik, hogy a koreaiakkal gyártatnak fényterelõket a készülékeikhez.
Összeségében egy hatalmas és látványos kiállítás volt rengeteg újdonsággal!
Képek a Photokina 2010 kiállításról: LINK